Translate

2012. október 31., szerda

Barcelonai útikalauz


Barcelona látnivalói

A katalán fővárosban rengeteg érdekesség és különlegesség található, az alábbiakban a teljesség igénye nélkül megpróbálom bemutatni a legszebb helyeket.

Először is a szállás kiválasztásáról:

Érdemes a belvárosban a Ramblához közeli szállodát választani, ajánlani tudom a Hotel Rialto-t, mely a Ferran utcában van ez a Rambla közepén, a Liceu metrómegálló közelében van. Innen szinte minden belvárosi nevezetesség gyalog elérhető.


A Szent Család temploma a leglátogatottabb turisztikai látványosságok egyike.
Gaudi élete fő művének tekintette, 40 évet dolgozott rajta, és 15 évet kizárólag a Szent Család Templomával foglalkozott.

A Sagrada Família több, mint 100 éve épül (Gaudi 1883-ben kezdte el tervezni), elkészülte után a világ legmagasabb temploma lesz, és 18 toronnyal fog rendelkezni. A tervek szerint 2026-ra, Gaudi halálának 100. évfordulójára fejezik be építését. 

Amikor Gaudit a rendkívül hosszú kivitelezésről kérdezték, ő állítólag csak ennyit mondott: "Az ügyfelem nem siet." A Szent Család templomot XVI. Benedek pápa 2010. november 7.-én szentelte fel, és nyilvánította bazilikává. Ebből az alkalomból misét is celebrált, amely a templomban tartott első szentmise volt. 
Mint Gaudi több más alkotása, a Sagrada Família is a Világörökség része. A bazilika az organikus építészet mintájának számít, de sorolják a szecesszióhoz, és a kubizmushoz is.

Eljutás: 2-es, és 5-ös metró: Sagrada Família megálló



Belépő (2012): 13 Euró. Diákoknak és nyugdíjasoknak 11 Euró. 10 éven aluliaknak ingyenes. Ide érdemes a belépőjegyeket interneten megvenni, mert akkor nem kell sorba állni. Hátránya viszont, hogy nem tudod érvényesíteni a szenior kedvezményt, hiába vagy jogosult.


Nyitva tartás: Áprilistól szeptemberig 9:00-20:00. Októbertől márciusig 9:00-18:00. December 25., 26., január 1. és január 4.: 09:00-14:00.




Güell park:

A Güell park, a Szent Család templomához hasonlóan, az UNESCO Világörökség része. Az 1900 és 1914 között épült parkot Antoni Gaudi eredetileg egy "lakóparknak" szánta, azonban a park üzletileg sikertelennek bizonyult olyannyira, hogy senki sem akart itt lakni. 

Így végül maga Gaudi költözött ide családjával. Az épületek, a sétányok, és a lépcsők, mind-mind egy rendkívül különös fantáziavilághoz hasonlítanak, ezt nehéz leírni, ezt látni kell!

Eljutás: 3-as metró: Lesseps (itt mászni kell), vagy Vallcarca (itt lefelé lehet menni) megálló, majd az irányjelzéseket követve.

Belépő (2012): Ingyenes belépés.

Nyitva tartás: 10:00-18:00 (19:00, 20:00, 21:00, szezontól függően)



Casa Batlló:

A Passeig de Gracia 43 alatt található szecessziós ház 1904-1906 között épült Gaudi, és Josep Maria Jujol tervezésében, és szintén a világörökség része.

Gaudi egy 1877-ben épült lakóépületet alakított át. A Barcelona egyik igen előkelő negyedében álló lakóépület eredetileg egy középosztálybeli család számára készült. A Casa Battlóra nézve úgy tűnhet, hogy a tervezők célja nem más volt, minthogy az egyenes vonalakat teljes mértékben mellőzzék.

A két híres Gaudi épület, a Casa Batlló, és a Casa Milá a híres barcelonai sugárúton, a Passeig de Gracián található, amelyről önállóan is érdemes megemlékezni. Ez Barcelona legszebb, és legimpozánsabb sugárútja, a katalán város Champs-Élysées-je, vagy Andrássy útja. Az Avenida Diagonaltól a Placa Catalunyig húzódó sugárúton találhatók a legjobb boltok, üzletek, éttermek, és kávéházak - persze mind nagyon drágák. 
Gaudi két épületén kívül más fantasztikus alkotások is találhatóak itt. A 20. század első felében épült házak lakói Barcelona leggazdagabb polgárai voltak.

Eljutás: 2-es, 3-as, és 4-es metró: Passeig de Gracia megálló, Calle Aragó-Rambla Catalunya kijárat.

Belépő (2012): 18,15 Euró. Diákoknak és nyugdíjasoknak: 14,55 Euró. 7 éven aluliaknak ingyenes.

Nyitva tartás: 9:00-21:00 (utolsó belépés: 20:00)




Casa Milá / La Pedrera:

Híres nevezetesség Barcelonában, tehát természetesen ismét Gaudi műve, és ugyancsak az UNESCO Világörökség része.
Kőbánya, vagy La Pedrera néven is ismert a Passeig de Grácia 92. szám alatt lévő lakóház. A Casa Miliá Gaudi utolsó lakóháza, melyet egy gazdag textilgyáros, Roger Segimon de Milá megrendelésére tervezett, és 1905-től 1910-ig épült. 

Ebben az ötemeletes bérházban valósítja meg Gaudi leginkább a természet és az építészet összeolvasztását - mintha egy lepusztult, barlangos hegyet látnánk. A tetőn lévő kémények pedig a szürrealista szoborművészet előfutárainak számítanak. 

A Casa Milá gyakorlatilag mindennek az ellenkezője, mint amit szokványos építészetnek ismerünk. Érdekesség, hogy a Casa Milát terv nélkül, csupán vázlatok alapján építették fel.

Eljutás: 3-as és 5-ös metró: Diagonal megálló. Busz: 7, 16, 17, 22, 24, 28.

Belépőjegy (2012): 14 Euró. Diákoknak és nyugdíjasoknak: 10 Euró.

Nyitva tartás: November-február: 09:00-18:30. Március-október: 09:00-20:00.



Palau Güell / Güell-palota:

A La Ramblán található Gaudi egyik első lakóháza, melyet a mester Eusebi Güell gróf, egy gazdag textiliparos számára tervezett, aki családjával itt élt 1888-1910 között, amikor is átköltöztek a Güell parkba. 
Az építkezés 1886-1889 között zajlott. Csupán egy 18x12 méteres hely volt az épületre, ezért Gaudi úgy tervezte, hogy nagyobbnak tűnjön, mint amilyen: ezt kupolával és nagy üvegablakokkal érte el. 

A Güell-palota ugyan kevésbé ismert, mint a Pedrera vagy a Casa Battló (talán mert 2004-2011 között restaurálták, és 2008-ban nyitottak még részben, 2011 áprilisában pedig teljesen a látogatók előtt), de sokak számára mégis ez az épület tetszik a legjobban Gaudi művei közül. Leghíresebb, legszebb része a tető.

Eljutás: c/ Nou de la Rambla, 3-5. 3-as metró: Liceu állomás. Buszok: 14, 59, 91, 120.

Belépőjegy (2012): 10 Euró. 25 éven aluli diákoknak és nyugdíjasoknak: 8 Euró. 12 éven aluliak számára ingyenes. Ingyenes belépés mindenki számára: minden hónap első vasárnapján, április 23.-án és május 18.-án.

Nyitva tartás: Nyitva keddtől vasárnapig. Április-szeptember: 10:00-20:00, október-március: 10:00-17:30. Zárva: december 25, 26, január 1, január 6-13.



Font Mágica / Táncoló v. mágikus szökőkút:

Fantasztikusan nagy élményt nyújtó, gyönyörű, mindenkit elkápráztató víz- és színjátékban lehet része a Placa de Espanyahoz ellátogató turistáknak.
A táncoló, zenélő szökőkutak a zene ütemére változtatják színeiket, és formáikat. A különböző kutaknál más-más zenéket játszanak a klasszikustól (Verdi, Strauss, Mozart) a modern, kortárs zenéig. 
Persze soha sem hiányzik a Montserrat Caballé és Freddie Mercury által énekelt híres Barcelona c. szám.
 A show 15 perces, de nem baj, ha pont lemaradunk a kezdésről, hiszen 15 perc szünet után újrakezdődik.
 Érdemes fentről, lentről, középről, és több nézőpontból is megnézni az előadást. A fantasztikus látvány ráadásul ingyenes, így ez egy olyan látnivaló Barcelonában, amit nem szabad kihagyni.

A szökőkút sok mással együtt, az 1929-es barcelonai világkiállításra, Carles Buigas tervei alapján épült, majd az 1992-es barcelonai olimpiai játékokra jelentős mértékben felújították.

Az Espanya téren lévő régi aréna – ma bevásárlóközpont - tetejéről nagyszerű a kilátás a szökőkútra.

Eljutás: 1-es, 3-as metró: Placa Espanya megálló. Busz: 9, 13, 27, 30, 37, 50, 55, 56, 57, 65, 79, 109, 157, 165, Place Espanya megálló.

Jegyár: Ingyenes

Showk: Októbertől március végéig: pénteken és szombaton 19:00-21:00. Áprilistól szeptember végéig: csütörtök-vasárnap: 21:00-23:30. Minden fél órában kezdődik a vízi- és fény show.




La Rambla:

Barcelona fő sétálóutcája a széles és hosszú La Rambla, amelyet csodás platánsor szegélyez. A sétálóutca mindig tele van helyiekkel, és turistákkal. A La Rambla sétálóutcán kávézók, butikok, üzletek, trafikok, és piacok találhatók.

A korzózókat komédiások, zsonglőrök, és mutatványosok is szórakoztatják.

Itt találjuk a Font de Canaletest, mely egy a 19. században épült kút, melynek, ha iszol a vízéből, biztos, hogy visszatérsz a városba. A La Rambláról nyílik a Placa Real klasszicista jellegű árkádos tér a Három Grácia-szökőkútjával és Gaudí kovácsoltvasból készült lámpáival.

A La Rambla déli végén találjuk Barcelona másik visszaköszönő jelképét a Kolumbusz-emlékművet, melynek tetejéről nagyszerű kilátás nyílik a városra.

Eljutás: 1-es, 6-os, 7-es metró: Catalunya megálló.



Gótikus negyed / Barri Gothic:

Barcelona gótikus negyede a város óvárosának a központi része. Számos középkori épület van itt, valamint néhány még régebbi, a római időkből származó, a római városfal maradványai is felfedezhetők. 
A gótikus negyed egy labirintusra emlékeztet: a szűk, kanyargós utcák terekbe nyílnak, melyek különleges, igazi középkori atmoszférát adnak a helynek.
A turista minden sarkon valamilyen meglepetésbe botolhat, valamilyen érdekességgel találkozhat: egy templommal, egy palotával, egy múzeummal, egy képtárral, vagy egy tapas-bárral, vagy egy kávézóval.

Eljutás: 1-es, és 3-as metró: Catalunya megálló. 2-es, és 4-es metró: Urquinaona megálló.

Katedrális / La Seu:

A gótikus negyed központjában magasodik Barcelona gótikus katedrálisa, melynek építése a 13. században kezdődött, de csak a 19. századra fejeződött be. Helyén már a római időkben, 343-ban is egy bazilika állt ezt a mórok 985-ben lerombolták.

A katedrális előtti téren vasárnaponként, délben, a Franco-diktatúra alatt betiltott tradicionális katalán Sardana táncot lehet megtekinteni.
Szintén séta távolságra van a Santa Maria del Mar, a tengerészek temploma és az egyik leggyönyörűbb templom Barcelonában.

Eljutás: 1-es, és 3-as metró: Catalunya megálló. 2-es, és 4-es metró: Urquinaona megálló.





Montjuic:

A Barcelona városközpontjához közel található 213 méter Montjuic (szószerinti fordítása: a zsidók hegye) rengeteg látványosságot kínál, melyek nagy része az 1929-es világkiállítás, vagy az 1992-es olimpia alkalmából épült, vagy ezek alkalmával újították fel.

Itt található a már említett Táncoló szökőkút, és felette a Palau Nacional, amely a Katalán Nemzeti Múzeumnak ad helyt. Az olimpiai falut, és az olimpiai stadiont is a Montjuicra építették.

 A domb legrégebbi nevezetessége a Castell de Montjuic, egy hatalmas, 18. századi erődítmény. A dombon számos kert, és park is van, közülük legfigyelemreméltóbb a Nou Jardí Botanic, egy botanikus kert, több, mint 2000 növényfajjal, és a Jardins de Mossen Costra i Lljober, ahol többszáz különböző kaktuszfaj él. 
A szintén itt található Poble Espanyol (spanyol falu) egy igen népszerű barcelonai látványosság. Ez gyakorlatilag egy skanzen, amelynek 116 épülete Spanyolország különböző területeinek építészetét mutatja
be.

Eljutás: 1-es, 3-as és 8-as metró: Placa Espanya megálló. Ez a megálló a Palau Nacional, és környékének megtekintését teszi lehetővé. A Funicular de Montjuic, a kék villamos, a Montjuic tetejére, a Castell de Montjuichoz biztosít eljutást. Ez a Paral-lel metróállomástól indul. 

A legizgalmasabb, és legnagyobb élményt, Barcelona csodálatos panorámáját nyújtó lehetőség pedig a Montjuic libegő (jegyár: 9 Euró, oda-vissza 12,50 Euró). És persze gyalog is megmászható a Montjuic.




Tibidabo:
  
A Barcelona északnyugati részén lévő, 512 méter magas Tibidabo-hegyről fantasztikus kilátás nyílik a városra. Nevét onnan kapta, hogy a katalán legenda szerint az ördög itt kísértette meg Krisztust, ezt mondta neki: "neked adom", latinul "tibi dabo".

A kilátáson kívül az idelátogatókat Barcelona legrégebbi vidámparkja is szórakoztatja (belépőjegy 2012-ben: 25,20 Euró, 120 cm alattiaknak 9 Euró, 90 cm-nél alacsonyabb gyermekeknek ingyenes).

A Tibidabo tetején egy csodálatos katolikus templom, a Temple de Sagrat Cor áll, amely Barcelona nagy részéről látható.
 Egy futurisztikus kinézetű tv-torony, a Torre de Collserola is a Tibidabo része. A 288,4 méter magas, a tengerszint felett 445 méterrel álló tornyot az 1992-es nyári olimpiai játékokra építették. A 135 méter magasságban lévő 10. emelete látogatható, így ez Barcelona legmagasabban lévő kilátópontja, ha összeadjuk, ez azt jelenti, hogy ekkor 580 méterrel vagyunk Barcelona felett!

A kilátószint körpanorámát nyújt, tiszta időben akár 70 km-re is ellátni innen.


Eljutás a Tibidabora:

Első mód: FGC metró, L7-es vonal (a Placa de Catalunya állomástól indul). Majd a végállomástól (ez a Placa del Dr. Andreau) kék villamossal, utána siklóval. 

Második lehetőség: S1, és S2 metróval (ezek is a Placa de Catalunyától indulnak) a Peu del Funicular állomásig, ezután innen Funicular de Vallvidrera siklóval, a Vallvidrea Superior állomásig, majd 111-es busszal. 

Harmadik lehetőség: Placa de Catalunyától közvetlenül, Tibibussal.
Vigyázat, a kék villamos csak hétvégén közlekedik, helyette buszjárat van!



Picasso múzeum / Museu Picasso:

Pablo Picasso több, mint 3500 korai munkája: festmények, rajzok, metszetek, és kerámiák találhatók Barcelona leglátogatottabb, és talán legjobb múzeumában, valamint néhány mű a mester kék korszakából is. A múzeum 1963. március 9.-e óta fogadja a látogatókat.

Eljutás: Cím: Montcada 15-23. 1-es metró: Arc de Triomf állomás. 3-as metró: Liceu állomás. 4-es metró: Jaume I állomás. Busz: 17, 19, 40, 45: Via Laitana megálló. 39, 51: Passeig Picasso megálló. 14, 59: Pla de Palau megálló. 120: Princesa megálló.

Belépő (2012): 11 Euró. 25 éven, és 65 éven felülieknek: 6 Euró. 16 éven aluliaknak ingyenes. Minden hónap első vasárnapján egész nap, ill. a hónapok további vasárnapjain 15 óra után mindenki számára ingyenes.

Nyitva tartás: Kedd-vasárnap: 10:00-20:00

A fiatal Picasso rendszeres vendége volt a 4Gats étteremnek, ahol megtekinthető az étlap, melyet Picasso készített. A múzeum és az étterem is a szállodától csak séta távolságra van.




Parc de la Ciutadella:

Barcelona központjának szinte egyetlen zöldterülete a 30 hektáros Parc de la Ciutadella, amely a katalán parlament épületének is helyt ad.

Számos barcelonai nevezetességhez hasonlóan ez is az 1888-as világkiállításra épült. A Parc de la Ciutadella egyik leghíresebb része a Cascada, egy monumentális vízesés, és szökőkút, amelyet a római Trevi-kút mintájára építettek, Josep Fontseré tervei alapján, de az építésében, akkor még tanulóként, Gaudi is asszisztált. A 30 hektáros parkban tett látogatás remek kikapcsolódást ígér.

A park kis taván csónakázni is lehet, a kacsák mellett, csodálatos környezetben. És persze megemlítendő még Barcelona állatkertje, amely a parkban van, és ahol 7000 állat lakik, továbbá a park számos múzeumnak is helyt ad.

Eljutás: 4-es metró: Ciutadella állomás vagy 1-es metró Marina állomás (némi gyaloglással). Busz: 14, 17, 36, 39, 40, 41, 45, 51, 57, 59, 100, 141, 157.

Belépő (állatkert, 2012): 16,50 Euró. 3-12 éves gyermekeknek: 9,90 Euró. 65 éven felülieknek: 8,60 Euró. (a park ingyenes)

Nyitva tartás (állatkert): 10:00-17:00 (18:00, 19:00-ig, szezontól függően)




Barcelona Aquarium, és IMAX-mozi:

Az IMAX-mozi, és Barcelona akváriuma a gyermekek számára (is) nagy élményt fog nyújtani. A Barcelona Aquariumban 35 akvárium található, melyekben 11.000 tengeri állat (összesen 450 különböző faj) él.
 Az akvárium rendelkezik egy 80 méter hosszú, víz alatti csatornával is. Az akvárium szomszédságában van az IMAX Port Vell, így akár fokozhatjuk is az élvezeteket: az akváriumban tett látogatás után megnézhetünk pl. egy félelmetes 3D-s cápás filmet.

Eljutás: Moll d'Espanya del Port Vell. Metró: 3-as vonal: Drassanes állomás. 4-es vonal: Barceloneta állomás.

Belépőjegy (akvárium, 2012): Felnőtteknek: 18 Euró. 4-12 éves gyermekeknek: 13 Euró. 60 éven felülieknek 15 Euró.

Nyitva tartás (akvárium): 09:30-21:00 (júniusban, és szeptemberben, ill. hétvégéken zárás 21:30-kor, júliusban, és augusztusban zárás 23:00-kor).



Palau de La Música Catalana / Palacio de la Música Catalana / A Katalán Zene Palotája:


A Katalán Zene Palotája Barcelona egyik legfontosabb modernista alkotása. Gaudi és Cadafalch mellett a harmadik ismert katalán modernista építész, Lluís Doménech i Montaner műve. 

A koncertterem 1905-1908 között épült, és 1909-ben építészeti díjat kapott Barcelona Város Tanácsától. 1982-1989 között az épületet jelentősen felújították, és 1997-ben az UNESCO Világörökség részévé választották.
Ma évente több, mint fél millió ember látogat a Katalán Zene Palotájába komolyzenei koncerteket hallgatni. Belépés csak idegenvezetéssel, 17 EUR-ért, de a gyönyörű épület megéri a belépőjegy kifizetését. 

Eljutás: Cím: Calle de Sant Pere Mes Alt 11. 1-es, 4-es metró: Urquinaona megálló.

Belépőjegy (2012): 17 EUR, magában foglalja az idegenvezetést. Diákoknak és nyugdíjasoknak 11 EUR. 10 éven aluliak számára ingyenes.

Nyitva tartás:: Minden nap 10:00-15:30-ig. Augusztusban 9:00-20:00.



Arc de Triomf:

Barcelona diadalíve az 1888-as barcelonai világkiállításra épült, és annak főbejárataként funkcionált. A Josep Vilaseca i Casanovas tervei alapján készült diadalív jelentősen különbözik Európa többi diadalívétől, pl. a párizsi Arc de Triomphe-tól. Színes téglái a mór stílusra emlékeztetnek.

Eljutás: Az Arc de Triomf rövid sétára van a Parc de Ciutadellától. Metró: 1-es vonal: Arc de Triomf megálló.



Hospital de Sant Pau / Szent Pál kórház:

Lluís Domenech i Montaner alkotása szintén a világörökség része. Az 1901 és 1930 között katalán modernista stílusban épült, 100.000 négyzetméteren elhelyezkedő komplexum jelenleg is kórházként funkcionál, de azt tervezik, hogy a jövőben múzeummá alakítják.

Eljutás: 5-ös metró: Hospital de Sant Pau megálló.
Belépő: Ingyenes belépés
Nyitva tartás: 10:00-13:00




A modern épületek kedvelői nem hagyhatják ki a Torre Agbar megtekintését. A 144 méter magas (ezzel Barcelona 3. legmagasabb épületének számító), Jean Nouvel által tervezett felhőkarcoló építése 2005-ben fejeződött be. 
Éjjeli kivilágításáról 4500 LED gondoskodik. A Torre Agbar jelenleg a Vízművek irodaházaként funkcionál.
Eljutás: 1-es metró: Glories megálló



Camp Nou:

Ellátogatni a világ egyik legnagyobb múltú, és jelenleg az egyik legjobb focicsapatának stadionjába a csapat szurkolóinak szinte kötelező program, de az együttesért nem rajongók tetszését is bizonyára elnyeri. Az 1957-ben megnyílt, sok helyen tévesen Nou Campnak hívott stadion 99 ezer néző befogadására alkalmas, és ezzel Európa legnagyobb arénájának számít.

A futballmérkőzések mellett olyan együttesek, és énekesek barcelonai koncertjeinek adott helyet a Camp Nou, mint a U2, a Pink Floyd, Michael Jackson, Bruce Springstreen, Frank Sinatra, vagy Madonna. 

A stadiontúra alkalmával az érdeklődők meglátogatják a múzeumot, a csapat öltözőjét, a futballpályát, ahol a gyepen is sétálhatnak, a TV-szobába, és egyéb helyiségekbe is ellátogathatnak, és a végén a kezükbe foghatják a Bajnokok Ligája serleget.

Eljutás: 3-as metróvonal: Maria Cristina vagy Les Corts megálló, 5-ös metróvonal: Collblanc vagy Badal megálló

Belépőjegy (2012): Stadiontúra, és múzeumlátogatás: 22 Euró. 6-13 éveseknek: 16,50 Euró. 6 éven aluliaknak ingyenes
.
Nyitva tartás: Stadiontúra és múzeumlátogatás: 10:00-20:00 (október-április: 10:00-18:30). Vasárnap, és ünnepnapokon: 10:00-14:30. Meccsnapokon csak a múzeum látogatható, 10:00-15:00-ig.

A látogatást érdemes összekapcsolni a Tibidabó kirándulással, mert közel egy irányban van.



A Passeig del Born:

A középkorban itt tartották a lovagi tornákat, de itt égtek az inkvizíció máglyái is.

A Plaza Felip Neri:

A katedrálistól nem messze van egy apró tér, ahol a polgárháború idején Franco pribékjei templom előtt végezték ki a köztársaságiakat.

Gasztronómia:

A La Rambláról nyílik a város talán legjobb, de mindenképpen leghíresebb piaca, a La Boqueria sok „tapas” bárral.



Halételeket, tenger gyümölcseit bőséges választékban találunk az egész városban, de érdemes ellátogatni a kikötő melletti Barceloneta valamelyik halvendéglőjébe.



Üdvözlet Barcelonából:




                                                                                     Összeállította: Vincze Péter
















1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű szép látványok! Érdekes Kultúrák művészetek.. Köszönöm Péter !!

    VálaszTörlés