Translate

2017. május 30., kedd

Arad

Arad

A Maros folyó mentén elterülő város már az ókorban is lakott volt. A régészeti kutatások során napvilágra került bronzkori és vaskori leletek is bizonyítják. A honfoglaló magyar törzsek is megtelepedtek itt. Feltételezések szerint István király „Orod” nevű ispánjáról kapta a város a nevét. Sajnos lakosságának ma már alig tizenöt százaléka magyar anyanyelvű.

Egy kis történelem:
Arad mellett egy Szent István korából származó földvár maradványait tárták fel. Ebben a várban tartották 1131-ben azt az országgyűlést, amelyen felkoncoltak 68 főurat, II. (Vak) Béla ellenfeleit, akiket a király hajdani megvakíttatásáért felelősnek tartottak. A várat a tatárok lerombolták, majd a középkorban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai foglalták el. A török idők után a várat megerősítették, új sáncokkal és bástyákkal látták el. A XVIII. század közepétől indult meg a város jelentős fejlődése, ekkor épült az új városháza is.
A magyar szabadságharc bukása után a városba helyezte át főhadiszállását Haynau táborszernagy, a "bresciai hiéna", akinek utasítására egymás után születtek a halálos ítéletek a szabadságharcban részt vett főtisztek és politikusok ellen. 1849. október 6-án az aradi vár melletti vesztőhelyen végezték ki a magyar forradalom tizenhárom tábornokát.

A magyar szabadságharc vértanúinak emlékére a kivégzés helyszínén egy márvány obeliszket állítottak.


Zala György szobrászművész készített egy szoborcsoport is, „Ébredő Szabadság” címmel, melyen a szabadságot jelképező Hungária magasra tartja a babérkoszorút, fején Mátyás király Fekete seregének sisakja látható, és Szent István kardjára támaszkodik. A tizenhárom aradi vértanú domborított arcképe a talapzaton körben helyezkedik el.
Az emlékművet eredetileg az aradi városközpontban állítottak fel, de a románok ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra a „Megbékélési Park” nevű téren, ahol a román nemzetiségű 48-as forradalmárok emlékére egy diadalívet is elhelyeztek.





Az Aradra látogató magyarok mindig elhelyezik az emlékművön a megemlékezés koszorúit.

Séta a városban:



                                                                  A vasútállomás



                                                              A Városháza





Páduai Szent Antal katedrális


Színház



A víztorony és a sétáló utca




                                                               Ortodox katedrális

További szép épületek:








Egy aktualitás:
Az Arad Megyei Múzeumban a napokban kibontották az 1977 óta feltekerve tárolt, Feszty Árpád Krisztus temetése című, triptichonját restaurálás céljából. 
A 13 méter hosszú, 4 méter magas triptichon első képe Jézus kereszthalálát ábrázolja, a második, jóval nagyobb olajfestményen a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával.


Részlet

Nézzünk meg egy videót Aradról:


                                                                                                 by vinpet
                                                                                             forrás: internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése